Mosoly-Adás

Hétköznapi emberek, hétköznap csodákkal, vagy csodákat tévő hétköznapi emberek?

A bohócdoktorok nem diplomás orvosok, hanem hivatásos „boldogságművészek“. Emellett persze kissé mégis orvosok, legalábbis a szónak a gyógyító értelmében. Merthogy nem elegendő, ha valaki profi pantomim- vagy színművész: az onkológia gyermekosztályán empátiából, emberségből, rögtönzésből is vizsgáznia kell. A nevetésterápia csak így lesz eredményes. Gary Edwards már a találkozásunk legelején tiltakozott, amikor a daganatos betegséget mint „végzetes kórt“ említettem.
„A ráknál sokkal gonoszabb betegségek is vannak – mondta. – Csak ezekről kevesebb szó esik a médiában. A felnőttek szemében a rák diagnózisa majdhogynem egyenlő a halálos ítélettel. Holott ez hatalmas tévedés! A rosszindulatú daganatos megbetegedések hat-van–hatvanöt százaléka ma már teljes egészében gyógyítható. Különösen gyermekek esetében, mivel az ő szervezetük teherbíróbb. S a gyermek a kórházban is játékos gyermek marad.“
Hasonlóan vélekedik. Daniela Sejnová, a pozsonyi kramárei kórház gyermekonkológiai osztályának helyettes főorvosa is. „Amikor elkezdtem dolgozni az onkológián, a gyermeket aprócska pontnak láttam, akit a betegség mint hatalmas ház vesz körül. De ma már azt mondom, hogy a gyermek a »hatalmas ház«, s a betegség csak egy kis, földszinti ablak.” Sejnová doktornő a szlovákiai Piros Orr Bohócdoktorok (Červený Nos Clowndoctors) polgári társulás alapító elnök asszonya. Az ő meghívására érkezett Pozsonyba Gary Edwards, aki előzőleg több nyugat-európai országban működött közre hasonló szervezetek létrehozásában, munkájában. Gary eredetileg orvosi pályára készült, a nagy múltú Berkeley Egyetem hallgatója volt. De idővel úgy érezte, a hagyományos gyógyítás helyett valami mást, többet szeretne. Mivel egyidejűleg zenei és színházművészeti tanulmányokat is folytatott, élt a lehetőséggel, és 1978-ban elfogadta a Dell Arte School of Psychikal Theater ösztöndíját, ahol bohócmesterséget, pantomimet és általános cirkuszművészetet tanult. Hivatásos bohóc lett, és Kínától Argentínáig az egész világot bejárta. Amikor megkérdeztem, hogy mi vonzotta a bohócsághoz, nevetve válaszolta, hogy szülei is mindmáig fel-felteszik neki ezt a kérdést.
„Kiábrándultam a medicinából, a zene volt a mindenem. Fiatal voltam, és egy fiatalnak a szótárából hiányzik az, hogy lehetetlen. Úgy éreztem, a komédiázás kinyitja előttem a világot. Akkoriban találkoztam – és mint bohóc dolgoztam is – Michael Christensennel, aki 1986-ban »feltalálta« a bohócdoktorok »intézményét«, s az Egyesült Államokban ma is ő a Big Apple Clown Care Unit elnöke. Én is el-eljárogattam már a kórházakba, de hivatásos bohócorvosként Európában, Hollandiában, majd Németországban dolgoztam először. A családommal hat évvel ezelőtt költöztem Csehországba, és ott az első három évben teljesen ingyen, pontosabban önköltséges alapon gyakoroltam a mesterséget. A kórházakban eleinte kételkedéssel fogadtak, vagy ha őszinte lehetek, teljesen bolondnak néztek. De mivel az eredmény engem igazolt, egyre több helyre hívtak. Ezt viszont anyagilag már nem tudtam megoldani, ezért németországi kapcsolataim révén az Ausztriában, Bécsben székelő nemzetközi Rote Nasen Clowndoctors szervezethez fordultam támogatásért. Max Friedrich professzor, Monica Culen és Giora Seeliger tanácsai alapján alapítottam meg Csehországban a Zdravotní Klaun polgári társulást, ők biztosították hozzá a kezdőtőkét. S én lettem a társulás művészeti vezetője, ugyanúgy, ahogy most itt, Szlovákiában is.“
A cseh kórházakban a bohócdoktorok hatalmas népszerűségnek örvendenek. Ott 14 hivatásos bohócdoktor tevékenykedik, országszerte 15 kórházat látogatnak. A cseh egészségügyi minisztérium is felfigyelt a munkájukra, s felkérték Gary Edwardsot, hogy az orvosoknak és nővéreknek is tartson előadásokat a humorterápiáról. Szlovákiában jelenleg hét bohócdoktor dolgozik, egyelőre csupán a kramárei kórház gyermekonkológiai, urológiai, ortopéd és neurológiai osztályán. A nyolcadik, Kecskés Marika bábművész is csak ideiglenesen függesztette fel a gyógymunkát: tavasszal született meg a kisfia, Simon. Marika elmondása szerint szinte mindegyik nagyobb szlovákiai kórházból jelezték, hogy szívesen látnák őket a gyermekosztályokon. Ezért most szponzorokat keresnek, hogy legalább a minimális anyagiakat elő tudják teremteni.
„Már az is nagy segítség lenne, ha az együtt érző emberek csupán havi ötven-száz koronát utalnának át a számlánkra“ – mondta. A bohócdoktorokat mindenütt hasonló módon (is) támogatják. Egységes világszervezetük nincs, habár Új-Zélandtól Ausztrálián át Kínáig gyakorlatilag valamennyi földrészen és államban tevékenykednek. Amerikában a már említett Big Apple fogja össze őket, Európában a legtöbb ország bohócorvosai a bécsi Rote Nasen Clowndoctors központhoz csatlakoztak.
Fehér köpeny, piros orr
Gary Edwards elmondta, hogy bár a bohócok nem mindig teszik fel a jellegzetes piros orrot, a bohócdoktorok számára ez szinte kötelező.
„A bohócorvosokat nem úgy kell elképzelni, mint a klasszikus cirkuszi bohócokat. És a munkájuk sem színházi produkció. Mindig kettesével megyünk a kórházba, egy lány-és egy fiú bohóc. Mert némelyik gyermek a nőkre reagál jobban, mások inkább apa típusúak. S emellett a fiú-lány partnerség rengeteg lehetőséget ad az improvizálásra, a helyzetteremtésre... A látogatás azzal kezdődik, hogy bekopogunk a kis beteg szobájába, és megkérdezzük tőle, hogy bemehetünk-e. S csakis akkor lépünk be, ha ő rábólint. Az állapotuk súlyosságától függően rendszerint egy, esetleg két gyermek van egy szobában. A játék tulajdonképpen a személyes kontaktus megteremtésével kezdődik. Apró, banális bohóctrükkökkel szórakoztatjuk őket, s nagyon fontos, hogy csak nekik, illetve csak velük játsszunk! Hogy mit, az mindig a gyermek hangulatától, közérzetétől és állapotától függ. Ez utóbbiról a látogatás előtt az ápolónők részletes felvilágosítást adnak. Hogy meg szabad-e érinteni a kicsit, hogy van-e láza, felülhet, felkelhet-e az ágyából, hogy mi mindenre kell vigyáznunk... Keddenként szoktunk bejárni a kórházba, és azok a gyerekek, akik már több hónapja ott fekszenek, nagyon várják ezeket a találkozásokat. S hadd ne beszéljek arról, micsoda lelkesítő erővel hat egy gyermekre, hogy tudja: a következő héten is visszajönnek hozzá a bohócok! Még sohasem fordult elő, hogy nem sikerült megnevettetnünk valamelyik kis beteget és legalább az ottlétünk idejére elfeledtetni vele a betegséget. Ez a legnagyobb jutalom, amelyet kaphatunk! Bohócmaszkban, de fehér köpenyben, a nyakunkban sztetoszkóppal játszunk, különféle, injekciós tűre hasonlító tollakat használunk. Ezzel is igyekszünk elbagatellizálni, elviccelni a fájdalmas vizsgálatokat. S nem csak a gyerekek ottlétét könnyítjük meg, hanem a szülőkét is. Mert az anyuka, az apuka vagy a nagymama gyakran ott ül a kisgyerek ágya mellett. S ők talán még nagyobb lelki segítségre szorulnak. Hihetetlenül csodálatos élmény, hogy belépünk a kórterembe, és tíz perccel később a gyermek is, az anyuka is gurul a nevetéstől! Hogy sikerül feloldanunk a szülők hatalmas feszültségét!“
Nem szívesen kérdezem meg, mégis meg kell, hogy a bohócdoktorokat mennyire viseli meg a gyermekek szenvedése, és hogyan tudják feldolgozni, ha az egyik látogatási napon üres kórházi ágy várja őket.
„Ha egy hétéves gyermeknek kilenc hónapig kell kórházban feküdnie, az számára viszonylag az egész életet jelenti. De neki is ugyanolyan kívánságai vannak, és ugyanúgy gondolkodik, mint az egészséges. Az a borzasztó, hogy a kórházi környezet azt sugallja: az egy beteg világ, és az egészséges világ a falakon kívül van. Ezért hihetetlenül fontos, hogy a bohócdoktorok egy egészséges világot képviseljenek benn, hogy szétoszlassák a kórházban megszokott szürke, fásult, fájós hangulatot. És »ne vegyük észre«, ne beszéljünk a betegségéről! Sajnos az is előfordul, hogy valamelyik kis beteg örökre eltávozik. De nekünk nem szabad folyamatosan ezzel foglalkoznunk. Nem azért vagyunk. Steinová doktornő mondta egyszer, hogy eleinte egy-egy haláleset után sokáig gyötrődőtt, vajon megtett-e minden megtehetőt. De aztán rájött, hogy így nem tud továbblépni, nem látja a többieket, akik ott vannak, élnek, és élni akarnak. Velem egy alkalommal a brünni kórházban fordult elő, hogy egy utolsó stádiumban levő rákbeteg kislányt látogattam meg. Anyja kétségbeesve ült mellette. A kislány már elveszítette a látását, ezért kitaláltam egy dalt a nevére, énekeltem neki, megsimogattam, játszottam az ujjacskáival. És a kislány elkezdett nevetni! Édesanyja viszont sírva fakadt, mert azt hitte, a lánya utolsó nevetését hallja. Amikor a következő héten mentem a kórházba, a gyermek kezelőorvosa megállított és félrehívott. Azt mondta, ne ijedjek meg, mert a kislány ágya ugyan üres, de azért, mert a látogatásomat követően akkora pozitív változás állt be az állapotában, hogy haza lehetett őt engedni... Ezzel természetesen nem szeretném túlértékelni a munkánkat, de mindig örömmel tölt el, amikor eszembe jut az eset.“
Bohócdoktorok iskolája
„Szlovákiában mindegyik bohócdoktor elvégezte a színművészeti főiskolát – mondta Kecskés Marika. – Ez nem feltétel, de a munkához nélkülözhetetlen bizonyos színészi képesség, kézügyesség, zenei érzék. A jövendő bohócorvosok a válogatás után három hónapos képzésen vesznek részt, majd egy szintén három hónapig tartó próbaidőszak következik. Ekkor már Garyvel együtt bejárnak a kórházba. A tanulás részét képezi az orvosi szakkifejezések elsajátítása, az adott betegségek tüneteinek ismerete, vagy hogy milyen szavakat érdemes, és melyeket nem szabad használni... Havonta van egy egész napos találkozó is, továbbá minden évben egy többnapos nemzetközi workshop, valamelyik szomszédos országban. Ezekre a rendezvényekre a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek előadók, akik újabb és újabb módszerekkel ismertetik meg a résztvevőket. A képzés tehát folyamatos, és szükséges is, hiszen a bohócdoktoroknak is mindig valami újdonsággal kell szórakoztatniuk a hosszú hónapokon át látogatott gyermekeket. Rengeteg olyan dolog van, amiben fejleszteni tudjuk magunkat. A szlovákiai bohócdoktorok egyéves működésük alatt mintegy 2600 gyermekkel találkoztak, csak a kramárei kórházban. S most az orvosok azt kérik tőlünk, hogy az onkológiára ne csak egy, hanem hetente legalább két alkalommal látogassunk el. Ez azonban anyagi támogatás nélkül ugyanúgy nem megy, mint a többi kórházba való eljutás. Az lenne az ideális, ha legalább harminc bohócorvos dolgozna országszerte. Ha valaki szeretné támogatni a munkánkat, a következő számlaszámra utalhatja át a számára nélkülözhető összeget: 0178284653/0900. Minden fillér nagy segítséget jelent azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük van vagy esetleg szükségük lehet a bohócdoktorokra!“

M. Csepécz Szilvia

 forrás: http://www.vasarnap.com/clanok.asp?cl=1710713

Továbbiakban is várom bárkinek a történetét a mosoly.adas@gmail.com címre.

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat